
Kategória
1994. október 2. Budapest, Magyarország
Impossible RX Team
A versenyzés iránti szenvedélyt génjeiben örökölte, hiszen édesapja magyar rallye bajnok volt a II. osztályban. Wieszt Jankó a gokartos kezdetek után 2014-ben a rallycrossnál kötött ki, és egy öreg Mitsubishivel rögtön harmadik helyen zárt a bajnokságban Harsányi Zoltán és Kárai Tamás mögött. 2016-ban már második helyen fejezte be a szezont, egy évvel később pedig a Super1600-ban lett bajnok, amit néhány év szünet követett. 2022-ben Wieszt megvásárolt két Renault Mégane RS RX Supercar-t – amelyet eredetileg a Prodrive fejlesztett ki a GCK számára a 2018-as World RX szezonra -, most ezzel debütál a világbajnoki mezőnyben.