João Ribeiro

Hyundai i20


Kategória

Euro RX1


1983 szeptember 5. Baltar, Portugália

João Ribeiro

 

João Ribeiro két keréken kezdte karrierjét, 1999-től motorversenyzőként szerepelt egészen 2016-ig, amikor átváltott az autókra. A portugál bajnokságba egy Super 1600-as Citroen Saxo-val került be, 2017 és 2021 között négyszer lett bajnok. Ribeiro 2020-ban debütált az FIA Rallycross Európa-bajnokságon, majd nem sokkal később, 2022-ben csupán egyetlen ponttal maradt le az összetett dobogóról az Euro RX3-ban. 2024-ben mindössze öt pont hiányzott a bajnoki címhez, ennyivel maradt el ugyanis Nils Volland mögött. Nyirádon éppen vele ütközött a döntőben, és hiába intették le elsőként, a finálé után büntetést kapva a második helyre sorolták. Tavaly azonban dominálta a kategóriát, és az öt futamból hármat nyerve magabiztosan lett az Euro RX3 bajnoka. Ezek után egyértelmű volt, hogy követi az előző két idény győztesének példáját, azaz feljebb lép az Euro RX1-be.


Kapcsolódó események


Kapcsolódó galériák

FIA Kárai Trans World RX of Hungary 2025 by Sándor Tamás
3
FIA Kárai Trans World RX of Hungary 2025 by Petr Šulčík
3
FIA Kárai Trans World RX of Hungary 2025 by Antal Balázs
8
Kárai Trans World RX of Hungary, 2024 / 2. nap
1
Kárai Trans World RX of Hungary, 2024 / 1. nap
1
FIA Kárai Trans World RX of Hungary 2025 by Sándor Tamás
3
FIA Kárai Trans World RX of Hungary 2025 by Petr Šulčík
3
FIA Kárai Trans World RX of Hungary 2025 by Antal Balázs
8
Kárai Trans World RX of Hungary, 2024 / 2. nap
1
Kárai Trans World RX of Hungary, 2024 / 1. nap
1

Versenyzők ebben a kategóriában: Euro RX1

Aleš Fučík
VW Polo
Andreas Bakkerud
Ford Fiesta
Anton Seppä
Skoda Fabia
Beckert Bruno
Citroën DS3
Beckert Ján
Citroën DS3
Beckert Norbert
Citroën DS3
Casper Jansson
Peugeot 208
Damian Litwinowicz
Audi S1
Eddy Benezet
Peugeot 208
Fabien Pailler
Renault Mégane
João Ribeiro
Hyundai i20
Johan KRISTOFFERSSON
VW Polo
Johannes Rafoss
Ford Fiesta
Joni Turpeinen
Ford Fiesta
José Oliveira
Peugeot 208
Juha Rytkönen
Hyundai i20
Kárai Tamás
Audi S1
Kiss László
Peugeot 208
Koncseg Zoltán
Audi S1
Mandie August
SEAT Ibiza
Martin Enlund
Ford Fiesta
Mika Liimatainen
Hyundai i20
Mikko Ikonen
Hyundai i20
Mózer Attila
Ford Fiesta
Mózer Márk
Renault Mégane
Nils Volland
Audi S1
Ole Christian VEIBY
Volkswagen Polo
Oliver O'Donovan
Peugeot 208
Patrick O'Donovan
Peugeot 208
Paulius Pleskovas
Skoda Fabia
René Münnich
SEAT Ibiza
Sivert Svardal
VW Polo
Trepák Andor
Renault Megane RS
Ulrik Linnemann
VW Polo
Yury Belevskiy
Audi S1